Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ha esett az eső, akkor se ki, se be

Az előkert kicsit lejt, így ha esett az eső, akkor esélyünk sem volt.

A ház és a melléképületek közötti terület eddig afféle senki földje volt: az építkezés miatt nem is foglalkoztunk vele, meg amúgy is valóban sok volt errefelé a szemét. A felújítás előrehaladását jól mutatja, hogy eljött az ideje az előkert rendezésének.

Most nagyjából itt tartunk

Korábban itt valamilyen fűféleség volt - azt túlzás lenne állítani, hogy gyep (egy angol gyepmester csak mosolyogna egy ilyen elnevezése, jogosan), de azért elég szép volt. Erre mondják a helyiek, hogy "ősfű" (a már említett angol gyepmester feltehetően gaznak titulálta volna).

0 Tovább

Miből legyen a kerítés?

A kerítés alapértelmezésben a környéken terméskőből van - mi is ezt terveztük, de ehhez másik pénztárca kellene.

Arról már többször volt szó, hogy a telken sok a kő - amikor észrevettük és kiderült, hogy ez érték, akkor örültünk, amikor meg ásni próbáltunk, és folyamatosan kövekbe botlottunk, akkor nem annyira.

"Egyelőre egyszerűen csak zavaró, na de majd a kerítéshez milyen jó lesz!" - ez volt a jellemző riposzt, amikor valaki rákérdezett, hogy mit keres az a kőrakás a kert végében. El is jött a kerítéssel való foglalkozás ideje - már csak azért is, mert nyáron egyértelművé vált, hogy bár nagyon kedvesek a szomszédok, de mégiscsak jobb lenne, ha nem full panorámában tudnák követni a mindennapjainkat.

Az egyik kerítés csak mellmagasságig épült meg

2 Tovább

Miről mesél egy 155 éves adótérkép?

Egy 1858-as térkép szerint a telek tele volt melléképületekkel, így nagyon nem kell meglepődni az irdatlan mennyiségű építőkövön.

A községről egy 1858-as kataszteri és egy 1861-es telekjegyzőkönyves térkép áll rendelkezésre a levéltárban. Ennél korábbiakat nem találtam, a 155 évvel ezelőtt készítettet pedig meg is vettem digitális formában. A telkünk a térképrészlet középső telke, amelyik egy oldalára dőlt M-betűre hasonlít.

A régi és a mostani térképek összevetéséből annyi mindenképp kiderül, hogy:

- egy ház már 1858-ban is állt ezen a telken, mégpedig ott, ahol a mostani, amiből arra is lehet következtetni, hogy ez a ház az a ház,

- a telken sokkal több melléképület volt, mint amennyi most van, ami nem meglepő a kert ásása közben talált kőmennyiség láttán,

- a teleknek eredendően is fölöttébb fura alakja volt, de jóval kisebb volt, mint amekkora most.

4 Tovább

Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

blogavatar

Százötven éve megépítették, most felújítjuk.

Utolsó kommentek