Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

Anyagilag biztos nem éri meg egy öreg és romos házat venni, de mégis vannak mellette szóló racionális érvek. Na jó, nem annyira racionálisak, inkább érzelmiek, de az mindegy is.

Olyan sokszor megkaptam már ezt a kérdést, hogy miért vágtunk bele a felújításba, hogy magam is elkezdtem rajta gondolkodni, hogy tényleg, miért is? A legtöbbet azt követően elmélkedtem ezen, hogy a főnököm is nekem szegezte: mi értelme parasztházat venni, sokkal logikusabb minden évben bérelni egy full felszerelt házikót, amit aztán még csak ki sem kell takarítani, és persze az ember így az egész országot, illetve akár egész Európát be tudja utazni… Annyira logikus érvelés volt, és épp egy anyagilag felettébb megterhelő időszakot éltünk, így nagyon szíven ütött a kérdés. Tényleg, jó ötlet volt ebbe belevágni?

Szüreti mulatság a faluban, 2013 októberében

Aztán szokásunkhoz híven elkezdtük pontba szedni, hogy mégis miért tartjuk ezt máig jó ötletnek, és számunkra miért nem releváns a házbérléses felvetés.

Száz tő rózsa, gyümölcsös, szőlő és négy év kemény munka, meg persze egy örökölt porta. Az eredmény önmagáért beszél. Képek minden mennyiségben rózsákról és egyéb szépségekről.

Amikor az ember belefog és nekiáll felújítani egy parasztportát, általában van valami ideálképe arról, hogy hova szeretne eljutni. Aztán megy az idő, fogy a lendület, és néha szükség van arra, hogy feltöltekezzünk.

Ezt legegyszerűbben úgy lehet megoldani, ha vannak hasonló "dilivel" megáldott ismerőseink, barátaink, akikhez el lehet menni, és meg lehet nézni, ők hogy állnak… és persze az külön szerencse, ha ezek a barátok éppenséggel értenek is parasztkultúrához, kerthez, növényekhez, fogékonyak a "Nagykörúton kívüli" értékekre is.

Egy ilyen asztalnak ki ne örülne? (nem beszélve a rajta feltálalt ebédről...)

Kaptunk tanácsokat is, amiket legszívesebben diktafonra rögzítettem volna. Szó volt gyümölcsfák és szőlő telepítéséről, növényvédelemről, rózsáról+rózsáról+rózsáról, parasztház- és pincefelújításról, kútásásról, borászatról. Egy mondat jól be is vésődött a fejembe: egy porta felújítását mindig a gyümölcsös telepítésével kell kezdeni, mert annak évek kellenek, míg egy épületet akár egy nyár alatt felhúzhatnak (mi nálunk ez sem egy év lesz :-)). Erre mondhatjuk, hogy "nyilván", de nekem nem volt evidens (pedig elég logikus, el kell ismerjem).

Fűtés híján egyelőre tervezgetünk és nekiesünk a régi bútoroknak. A nagyobb javításokat mesterekre bízzuk, de a kisebb munkákra mi vállalkozunk. Elő a csiszolópapírral, a páccal és a festékkel!

Az építkezés 2012 októberében kezdődött és az igazat megvallva még javában tart, nem is nagyon tudom elképzelni, hogy mikor mondhatjuk majd, hogy "na, most tényleg készen vagyunk".

Be kell valljam, hogy az idei nyár végén ezzel együtt eljutottunk oda, hogy mindketten úgy éreztük, jó lenne megpihenni. Ezért csökkent a bejegyzések száma itt a blogon is. Egy kicsit "rá kellett fordulnunk" a mindennapi életünkre - úgy, mint napi munkavégzés, reggeli kelés, óvodakezdés, kisbaba-fogzás és más hétköznapi dolgok.

Sajnos ezek nem a mieink, hanem egy lelkes helyi gyűjtő dolgai...

Az elmúlt pár hónap azonban arra is jó volt, hogy sok minden letisztuljon bennünk. A nyári gyorsított ütemet feldolgoztuk, kipihentük és most ismét a tervezgetés mezejére léptünk. Időnk van, jön a téli szezon, és mivel fűtésünk a gyönyörű cserépkályhát leszámítva még nincs, így egyelőre lemenni hosszabb időre nem tudunk. A parasztház 80 cm-es falai ugyan jól tartják a hőt, de ha az embernek nincs fűtése, nem nagyon van mit tartani:)

A házban a megvásárláskor volt egy cserépkályha, amit mi nem is hagytunk elveszni. És találtunk egy igazi mestert.

Fővárosi, polgári lakásunkban is van fával fűthető cserépkályha, így nem volt kérdéses, hogy a parasztházunkban is lesz - főleg úgy, hogy a házzal együtt a vásárláskor a mienk lett egy jó százéves darab.

Kályhakorona

Elsőre nem volt túl bizalomgerjesztő, de ez így volt az otthoni kályhánkkal is. Szintén otthoni tapasztalatból okulva ezúttal nagyon ügyeltünk arra, hogy értő kezek bontsák le a kályhát (pár éve megjártuk, amikor a nem szakavatott kezek álltak neki - "Mi csak leszedtük a cserepeket…" -, a cserepek pedig mehettek a kukába…)

Az előkert kicsit lejt, így ha esett az eső, akkor esélyünk sem volt.

A ház és a melléképületek közötti terület eddig afféle senki földje volt: az építkezés miatt nem is foglalkoztunk vele, meg amúgy is valóban sok volt errefelé a szemét. A felújítás előrehaladását jól mutatja, hogy eljött az ideje az előkert rendezésének.

Most nagyjából itt tartunk

Korábban itt valamilyen fűféleség volt - azt túlzás lenne állítani, hogy gyep (egy angol gyepmester csak mosolyogna egy ilyen elnevezése, jogosan), de azért elég szép volt. Erre mondják a helyiek, hogy "ősfű" (a már említett angol gyepmester feltehetően gaznak titulálta volna).