Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

Abban bízhatunk, hogy 150 évet kibírtak, és ha el akartak volna dőlni, már megtették volna.

A ház felújításának volt egy olyan pillanata, amikor az eredeti épületből csak a falak álltak. A hézat belülről teljesen kipucoltuk, a tetőt kidobtuk (kivéve a cserepeket), a padlót kiszedtük, a köveket kiszedtük, a vakolatot levertük - egy szó mint száz a csupasz falak meredeztek az ég felé, és más nem is igen volt a mai házhelyen.

A falak felettébb ferdék, de állítólag nem dőlnek el

Már ekkor kezdett feltűnni, hogy ezek a falak bizony nem függőlegesek, hanem nagyon komolyan el vannak dőlve. Építész barátunkat megkérdeztük, hogy baj-e ez, azt mondta, hogy ne aggódjunk. Azért egy kicsit persze aggódtunk, de megbarátkoztunk a dologgal.

A barna zsalugáterekből nem kértünk, de a ház belső színvilágába azért beengedtük a klasszikus árnyalatokat is.

Mindenekelőtt elnézést, hogy ilyen nagy szüntetet hagytunk, és csak most jelentkezünk - az ok amúgy prózai, oly sok volt a teendő magával a házzal, hogy írni róla nem maradt időnk…

A munkák szépen haladnak, olyannyira, hogy most nyárra már birtokba is vettük a házat. Nem állítanám, hogy nincs munka (nagyon sok van), és hogy nagy a rend (mert abból meg nagyon kevés van), de azért nagy az öröm. Mindennek örülünk, különösképp a színek varázsolnak el minket nap mint nap - így most erről írok egy kicsit részletesebben.

Nálunk nem a Duna áradása a kihívás, hanem az eső. A vizet valahova el kell vezetni, csak úgy folyni nem hagyhatjuk. Ha már úgyis elvezetjük, akkor érdemes összegyűjteni. Na, de mibe?

Azért a víz az úr - nem csak a mostani áradások miatt mondom ezt, hanem valahogy nekem már akkor ez jutott eszembe, amikor a házfelújításunkkal kapcsolatban először hallottam a drénezés, illetve drenázs kifejezéseket. Mert ugye arról van szó, hogy az esővizet el kell vezetni, különben - ha nem is dől össze a ház -, de baj lesz.

A tető elég nagy, van honnan ömleni a víznek

Adott a mi kis parasztházunk, aminek van úgy 150 négyzetméternyi teteje. Erre ugye ráesik az eső, a vizet összegyűjti az ereszcsatorna, levezeti a földre - és itt egy laikus számára véget is ér a történet.

Természetesen ez nem így van, hisz a földbe levezetett vízzel is kezdeni kell valamit, mert ellenkező esetben alámossa a házat, illetve vizesedni fognak a falak. Régebben erre nem fordítottak különösebb figyelmet, de a régi falakra nézve elfogadom, hogy kellett volna…

Mit kell tehát tenni? Itt most a szakembert idézem:

Minden felújításnál eljön a pillanat, amikor rájössz, hogy ez az egész sokkal többe fog kerülni, mint ami az eredeti tervekben szerepelt.

A házak, lakások felújítása és úgy általában minden építkezés olyan, hogy bár az ember szeretné tudni, mennyi lesz a végszámla, de úgysem annyi lesz. Na, mi most jutottunk el erre a felismerésre.

Nem mennék bele a költségvetés részleteibe, de íme néhány tapasztalat az utóbbi hónapokból, hetekből:

Felújítás közben néha inspirálódni is kell, Erre épp alkalmas a szentendrei Skanzen, ami a magyar parasztkultúra tényleg páratlan gyűjteménye. Íme egy erősen szubjektív gyűjtés.

A házfelújítás első üteme a végéhez közeledik (igazából sosem lesz vége, ezzel kezdünk tisztában lenni), de a mi energiáink és fantáziánk is kezdett kifogyni. Ezért úgy döntöttünk, hogy ha már szép az idő és lehet kirándulni a gyerekekkel, akkor menjünk a Skanzenbe - ahol jó eséllyel egy csomó inspiráló dolgot láthatunk egy helyre tömörítve.