Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

A kerítés alapértelmezésben a környéken terméskőből van - mi is ezt terveztük, de ehhez másik pénztárca kellene.

Arról már többször volt szó, hogy a telken sok a kő - amikor észrevettük és kiderült, hogy ez érték, akkor örültünk, amikor meg ásni próbáltunk, és folyamatosan kövekbe botlottunk, akkor nem annyira.

"Egyelőre egyszerűen csak zavaró, na de majd a kerítéshez milyen jó lesz!" - ez volt a jellemző riposzt, amikor valaki rákérdezett, hogy mit keres az a kőrakás a kert végében. El is jött a kerítéssel való foglalkozás ideje - már csak azért is, mert nyáron egyértelművé vált, hogy bár nagyon kedvesek a szomszédok, de mégiscsak jobb lenne, ha nem full panorámában tudnák követni a mindennapjainkat.

Az egyik kerítés csak mellmagasságig épült meg

A Balaton-felvidék egyik különlegességét jelentik a házakat és kerteket körülvevő kőkerítések. Kőből sok van, de jó kőből már kevesebb.

A felújítás első heteiben, a bontások után az egyik falubeli bejött a kertbe, ránézett a számomra csak szemétkupacként értékelhető föld-dombra, és azt mondta: "ezért itt adok 300 ezer forintot!"

Az üzlet nem jött létre, főleg helyi segítőink tanácsainak köszönhetően, de azért elkezdett bennem motoszkálni: mire kellene ennek a derék embernek innen a szomszédságból ez a rakás sitt? Na, miért? Hát a kövek miatt!

Kőkerítés és kövek a kerítés megemeléséhez

Egy félhektáros kert már akkora, hogy azt egy laikus szinte át se tudja látni. Mi lehet belőle és mennyit érdemes rá költeni? Mindez ezúttal női szemmel.

Mindketten ugyanannyira értünk a kerthez, azaz nem sokat:) Viszont szeretjük, szeretünk rá gondolni, és egy pillanatig sem zavart, hogy amikor elmondtam az ismerőseimnek, hogy vettünk egy kis parasztházat egy több mint 5000 négyzetméteres telekkel, jellemzően mély hallgatás, vagy ha nem, hát a "nagy munka, sok pénz" volt leggyakrabban a visszajelzés.

Gyerekkoromban minden nyaramat és iskolai szünetet a nagyanyámnál töltöttem, egy Pest megyei faluban. Nagymama vidéki tanítónő volt, volt kertje, sőt egy ideig telke is, voltak állatai, amikért mindig rajongtam. Sok jó gyerekkori élményem van, azokhoz mindenképpen hozzátartozik a nagyszülőknél töltött nyarak, a saját gyerekveteményes, az állatokkal való foglalkozás, annak minden élményével. Volt, hogy szegény nyusziknak adtam csípős, szárított paprikát, kipróbálva, hogy tényleg csíp-e, vagy ott voltak a disznóvágások, a száradó ruha illata a kertben, az örült menekülés az engem kergető pulyka elől, a hajnali málnaszedések és a lekváros kenyeres uzsonnák, amit nagymama hozott ki az udvarra, ahol a környék gyerekei összegyűlve, közösen játszottak.