Az épületek és az előkert kipucolása során kiderült, hogy nem tesz jót egy portának, ha egy évtizeden át bérlő lakja, illetve hogy bár szép a borostyánnal felfuttatott tető, de élni nem igen lehet alatta.

A portát öt részre osztottuk, és igyekeztünk ennek megfelelően felosztani a munkát, illetve fontossági és időrendi sorrendet állítani. Mindezt az első itt töltött nyáron és ősszel kezdtük el, de igazából még mindig tart. Nézzük tehát, meddig jutottunk!


Most így néz ki a ház, az előkert és a melléképületek alkotta házhely

A porta öt része tehát a következő:

- ház és melléképületek (zöldséges pince, tárolók, félig alápincézett tároló, kocsiszín)

- utcaszín és közvetlenül az épületeket körbeölelő kertrész (előkert),

- egykori veteményes kert és azt a házzal összekötő kertszakasz,

- hátsó gyümölcsös,

- műveletlen cserjés, bozótos rész (területileg ez a legnagyobb, kb. 3000 négyzetméter)