Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

Hajrá gesztenye, gyerünk alma, ne hagyd magad kajszi! Ősszel ültettünk, most pedig kiderül, jól csináltuk-e és szerencsék volt-e.

Lássuk tehát, mi a helyzet a hátsó gyümölcsös-almáskerttel!

Az ide tervezett drótháló kerítés kihúzása ugyan ősszel elmaradt - gondoltuk pedig, hogy valamennyire érdemes lenne védeni a portánkat a vadak ellen -, de erre most tavasszal elvileg sor kerül.

Az "illatos" almafák

Még a takarítás során felmerült, hogy hol is van a telekhatár Ezt a kérdést végül azzal oldottuk meg, hogy a telek jelenleg tisztított és művelt részének kimérésére megkértük az ezzel foglalkozó hatóságot. Az eredmény mindenesetre mosolyogtató lett: szinte minden szomszédunknál a kimérés eltérést mutatott a jelenlegi kerítés, illetve a tényleges telekhatár között. Az eltérések mindig kioltották egymást (ha például a szomszéd hátsó kerítése benyúlt a mi telekrészünkbe, akkor az oldalsó kerítés meg az ő telkébe nyúlt bele) - így összességében nem tartottuk "vitára érdemesnek" a telekhatárról szóló kérdést. Az is kiderült, hogy melyik kerítés kié, mert a régi kőkerítések szinte sehol sem voltak telekhatáron (sajnos, jellemzően nem a mienk, hanem a szomszédoké). A kimérésnél a hátsó cserjésre most nem került sor, de idővel azt is be kell ütemezni.

Az előző bejegyzés folytatásaként nézzük mi történt az egykori veteményes kerttel és azt a házzal összekötő kertszakasszal. A bejegyzésben lesz sok gyümölcsfa, csemegeszőlő, szeder, piros ribizli és 80 kilónyi fűmag.

A takarítási munkák során az derült ki, hogy a melléképületek után (mellett) jó eséllyel volt egy további melléképület, illetve hogy valószínűleg maga a ház is hosszabb lehetett régen, mint most, és túlnyúlt a zöldséges pincén is. Mindezt onnan lehet sejteni, hogy a leomlott épületek köveiből szép kis halmokat sikerült kiválogatni, illetve hogy a ház bővítésekor hatalmas köveket találtunk a földben, ami egykoron egy itt álló épület alapja lehetett.

A veteményes kertet a takarítás után megszüntettük, az azt körülvevő kőkupac szintén válogatásra került, illetve az itteni túlburjánzó cserjést kivágtuk. Amit megőrzésre ítéltünk, továbbgondolás céljából: néhány orgonasziget, vadszilva fák (talán sövényként tudnak majd funkcionálni) és az összes életképes gyümölcsfa, díszfa. Még tavaly ősszel az elkorhadt részeket levágtuk róluk, kezeltük a felületeket és egy lemosó permetezéssel vonultunk vissza, várva, hogy mit hoz a tavasz...

Egy félhektáros kert már akkora, hogy azt egy laikus szinte át se tudja látni. Mi lehet belőle és mennyit érdemes rá költeni? Mindez ezúttal női szemmel.

Mindketten ugyanannyira értünk a kerthez, azaz nem sokat:) Viszont szeretjük, szeretünk rá gondolni, és egy pillanatig sem zavart, hogy amikor elmondtam az ismerőseimnek, hogy vettünk egy kis parasztházat egy több mint 5000 négyzetméteres telekkel, jellemzően mély hallgatás, vagy ha nem, hát a "nagy munka, sok pénz" volt leggyakrabban a visszajelzés.

Gyerekkoromban minden nyaramat és iskolai szünetet a nagyanyámnál töltöttem, egy Pest megyei faluban. Nagymama vidéki tanítónő volt, volt kertje, sőt egy ideig telke is, voltak állatai, amikért mindig rajongtam. Sok jó gyerekkori élményem van, azokhoz mindenképpen hozzátartozik a nagyszülőknél töltött nyarak, a saját gyerekveteményes, az állatokkal való foglalkozás, annak minden élményével. Volt, hogy szegény nyusziknak adtam csípős, szárított paprikát, kipróbálva, hogy tényleg csíp-e, vagy ott voltak a disznóvágások, a száradó ruha illata a kertben, az örült menekülés az engem kergető pulyka elől, a hajnali málnaszedések és a lekváros kenyeres uzsonnák, amit nagymama hozott ki az udvarra, ahol a környék gyerekei összegyűlve, közösen játszottak.