Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

Szinte semmi sem őshonos, amire büszkék vagyunk, akkor meg miért félünk az ehető krizantémtól, a fekete paradicsomtól, vagy a földicseresznyétől?

Két kisgyermekkel rendelkezve nagyon megbecsüljük a "kimenőt", azaz amikor ketten mehetünk valahova lazítani. Régebben jellemzően remek programokat találtunk, most szombaton azonban magunkat is meglepve elmentünk egy… egy… rendben, kimondom: egy magbörzére.

A magbörze olyan hely, ahol a magukat legalább kertszeretőnek, de gyakran növénybolondnak tartó emberek, alapvetően civil alapon magokat, ötleteket és élményeket cserélnek. Voltunk már ilyenen, ami nem volt különösebben jó, de ez a mostani, a zuglói Cserepes Házban a ZUG Közösségi Kertekért Egyesület által megrendezett jónak ígérkezett.

Csináltunk egy Facebook-oldalt - itt lehet like-olni!

Zacskókban a magok

Már csak azért is, mert tudtuk, hogy előadást tartanak az eddig csak az internetről ismert "virtuális kedvenceink", a Valeyrax Exotic nevű, egzotikus növényekre specializálódott kis csapat tagjai.

Valami, amivel csak nyűg van és amúgy is a nagyi terepe - sokan így állnak a kertekhez. Pedig a kert remek dolog, sőt állítólag még egy átmulatott éjszakánál, vagy egy házasságnál is jobb. Behavazva meg biztosan.

Vannak olyan dolgok, amihez sokan kacskaringós úton és sok év alatt jutnak el - nekünk ilyen volt a kertünk. A porta birtokba vételével egyszer csak ott találtuk magunkat egy hatalmas kert közepén.

Csináltunk egy Facebook-oldalt - itt lehet like-olni!

Épp egy évvel ezelőtt történt, hogy egy napsütéses délelőtt után megjött a hó

A kert romantikus gondolatokat szül, velem is ezt tette - arra jutottam, hogy a kerttel való találkozás kicsit olyan volt, mint az első találka a nagy Ő-vel, ahol érzed, hogy itt valami remek dolog kezdődik ("ebből nagy szerelem lesz"), de azt is biztosan tudod, hogy az eddigi életednek vége ("bye-bye szabadság"). Szerelem volt első látásra, de hazafele a kocsiban már azt boncolgattuk, hogy te jó ég, ezzel mennyi dolog lesz.

Száz tő rózsa, gyümölcsös, szőlő és négy év kemény munka, meg persze egy örökölt porta. Az eredmény önmagáért beszél. Képek minden mennyiségben rózsákról és egyéb szépségekről.

Amikor az ember belefog és nekiáll felújítani egy parasztportát, általában van valami ideálképe arról, hogy hova szeretne eljutni. Aztán megy az idő, fogy a lendület, és néha szükség van arra, hogy feltöltekezzünk.

Ezt legegyszerűbben úgy lehet megoldani, ha vannak hasonló "dilivel" megáldott ismerőseink, barátaink, akikhez el lehet menni, és meg lehet nézni, ők hogy állnak… és persze az külön szerencse, ha ezek a barátok éppenséggel értenek is parasztkultúrához, kerthez, növényekhez, fogékonyak a "Nagykörúton kívüli" értékekre is.

Egy ilyen asztalnak ki ne örülne? (nem beszélve a rajta feltálalt ebédről...)

Kaptunk tanácsokat is, amiket legszívesebben diktafonra rögzítettem volna. Szó volt gyümölcsfák és szőlő telepítéséről, növényvédelemről, rózsáról+rózsáról+rózsáról, parasztház- és pincefelújításról, kútásásról, borászatról. Egy mondat jól be is vésődött a fejembe: egy porta felújítását mindig a gyümölcsös telepítésével kell kezdeni, mert annak évek kellenek, míg egy épületet akár egy nyár alatt felhúzhatnak (mi nálunk ez sem egy év lesz :-)). Erre mondhatjuk, hogy "nyilván", de nekem nem volt evidens (pedig elég logikus, el kell ismerjem).

Az előkert kicsit lejt, így ha esett az eső, akkor esélyünk sem volt.

A ház és a melléképületek közötti terület eddig afféle senki földje volt: az építkezés miatt nem is foglalkoztunk vele, meg amúgy is valóban sok volt errefelé a szemét. A felújítás előrehaladását jól mutatja, hogy eljött az ideje az előkert rendezésének.

Most nagyjából itt tartunk

Korábban itt valamilyen fűféleség volt - azt túlzás lenne állítani, hogy gyep (egy angol gyepmester csak mosolyogna egy ilyen elnevezése, jogosan), de azért elég szép volt. Erre mondják a helyiek, hogy "ősfű" (a már említett angol gyepmester feltehetően gaznak titulálta volna).

Hajrá gesztenye, gyerünk alma, ne hagyd magad kajszi! Ősszel ültettünk, most pedig kiderül, jól csináltuk-e és szerencsék volt-e.

Lássuk tehát, mi a helyzet a hátsó gyümölcsös-almáskerttel!

Az ide tervezett drótháló kerítés kihúzása ugyan ősszel elmaradt - gondoltuk pedig, hogy valamennyire érdemes lenne védeni a portánkat a vadak ellen -, de erre most tavasszal elvileg sor kerül.

Az "illatos" almafák

Még a takarítás során felmerült, hogy hol is van a telekhatár Ezt a kérdést végül azzal oldottuk meg, hogy a telek jelenleg tisztított és művelt részének kimérésére megkértük az ezzel foglalkozó hatóságot. Az eredmény mindenesetre mosolyogtató lett: szinte minden szomszédunknál a kimérés eltérést mutatott a jelenlegi kerítés, illetve a tényleges telekhatár között. Az eltérések mindig kioltották egymást (ha például a szomszéd hátsó kerítése benyúlt a mi telekrészünkbe, akkor az oldalsó kerítés meg az ő telkébe nyúlt bele) - így összességében nem tartottuk "vitára érdemesnek" a telekhatárról szóló kérdést. Az is kiderült, hogy melyik kerítés kié, mert a régi kőkerítések szinte sehol sem voltak telekhatáron (sajnos, jellemzően nem a mienk, hanem a szomszédoké). A kimérésnél a hátsó cserjésre most nem került sor, de idővel azt is be kell ütemezni.