Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

Nagyszüleink még mindent saját maguk oldottak meg, mi meg már mindent specialistára bízunk. Ha ez ilyen egyszerű volna...

Anno az volt a módi, hogy ha Kovácséknál ház épült, akkor odasereglett az egész falu, és persze ha más valaki kezdett építkezésbe, akkor ott volt a Kovács-család apraja-nagyja. A kaláka módszerrel egész falvak épültek fel, és természetesen megvolt az előnye is, hiszen ennél olcsóbb megoldást nem igen lehet kitalálni sem. Na persze voltak hátrányok is, sok mindent ugyanis egyszerűen összegányoltak.

Facebook-oldalunkat itt lehet like-olni!

A porta a bejárat felől nézve, 2014 márciusa

A ház régi ajtóit nem dobtuk ki, pedig az már az első percben nyilvánvaló volt, hogy nem lesz belőlük újra ajtó. De már akkor bennünk volt, hogy egyszer ebből lesz valami szép. Reméljük így is lesz. Ötleteket, ajánlatokat szívesen veszünk!

"Ezeket az öreg ajtókat ki ne dobják! Ha ügyesek, lehet belőle egy gyönyörű asztal" - az egyik távolabbi szomszéd mondta ezt egy bő évvel ezelőtt, amikor végigvezettük az akkor még igencsak romos portán. Az ajtók egymásra rakva feküdtek ekkoriban a pajtában.

Hát ebből nehezen lehet elképzelni egy szép asztalt, de állítólag van rá mód

Szándékosan tartottunk meg őket, de ekkor még csak abban gondolkodtunk, hogy az ajtókon levő vasalatokat valahol felhasználjuk majd. Persze ez is húzódott, aminek az lett a következménye, hogy a böhöm ajtókat csak vittük egyik helységből a másikba, ahogy haladtak a munkák.

Anyagilag biztos nem éri meg egy öreg és romos házat venni, de mégis vannak mellette szóló racionális érvek. Na jó, nem annyira racionálisak, inkább érzelmiek, de az mindegy is.

Olyan sokszor megkaptam már ezt a kérdést, hogy miért vágtunk bele a felújításba, hogy magam is elkezdtem rajta gondolkodni, hogy tényleg, miért is? A legtöbbet azt követően elmélkedtem ezen, hogy a főnököm is nekem szegezte: mi értelme parasztházat venni, sokkal logikusabb minden évben bérelni egy full felszerelt házikót, amit aztán még csak ki sem kell takarítani, és persze az ember így az egész országot, illetve akár egész Európát be tudja utazni… Annyira logikus érvelés volt, és épp egy anyagilag felettébb megterhelő időszakot éltünk, így nagyon szíven ütött a kérdés. Tényleg, jó ötlet volt ebbe belevágni?

Szüreti mulatság a faluban, 2013 októberében

Aztán szokásunkhoz híven elkezdtük pontba szedni, hogy mégis miért tartjuk ezt máig jó ötletnek, és számunkra miért nem releváns a házbérléses felvetés.

Száz tő rózsa, gyümölcsös, szőlő és négy év kemény munka, meg persze egy örökölt porta. Az eredmény önmagáért beszél. Képek minden mennyiségben rózsákról és egyéb szépségekről.

Amikor az ember belefog és nekiáll felújítani egy parasztportát, általában van valami ideálképe arról, hogy hova szeretne eljutni. Aztán megy az idő, fogy a lendület, és néha szükség van arra, hogy feltöltekezzünk.

Ezt legegyszerűbben úgy lehet megoldani, ha vannak hasonló "dilivel" megáldott ismerőseink, barátaink, akikhez el lehet menni, és meg lehet nézni, ők hogy állnak… és persze az külön szerencse, ha ezek a barátok éppenséggel értenek is parasztkultúrához, kerthez, növényekhez, fogékonyak a "Nagykörúton kívüli" értékekre is.

Egy ilyen asztalnak ki ne örülne? (nem beszélve a rajta feltálalt ebédről...)

Kaptunk tanácsokat is, amiket legszívesebben diktafonra rögzítettem volna. Szó volt gyümölcsfák és szőlő telepítéséről, növényvédelemről, rózsáról+rózsáról+rózsáról, parasztház- és pincefelújításról, kútásásról, borászatról. Egy mondat jól be is vésődött a fejembe: egy porta felújítását mindig a gyümölcsös telepítésével kell kezdeni, mert annak évek kellenek, míg egy épületet akár egy nyár alatt felhúzhatnak (mi nálunk ez sem egy év lesz :-)). Erre mondhatjuk, hogy "nyilván", de nekem nem volt evidens (pedig elég logikus, el kell ismerjem).

Abban bízhatunk, hogy 150 évet kibírtak, és ha el akartak volna dőlni, már megtették volna.

A ház felújításának volt egy olyan pillanata, amikor az eredeti épületből csak a falak álltak. A hézat belülről teljesen kipucoltuk, a tetőt kidobtuk (kivéve a cserepeket), a padlót kiszedtük, a köveket kiszedtük, a vakolatot levertük - egy szó mint száz a csupasz falak meredeztek az ég felé, és más nem is igen volt a mai házhelyen.

A falak felettébb ferdék, de állítólag nem dőlnek el

Már ekkor kezdett feltűnni, hogy ezek a falak bizony nem függőlegesek, hanem nagyon komolyan el vannak dőlve. Építész barátunkat megkérdeztük, hogy baj-e ez, azt mondta, hogy ne aggódjunk. Azért egy kicsit persze aggódtunk, de megbarátkoztunk a dologgal.