Nagyszüleink még mindent saját maguk oldottak meg, mi meg már mindent specialistára bízunk. Ha ez ilyen egyszerű volna...

Anno az volt a módi, hogy ha Kovácséknál ház épült, akkor odasereglett az egész falu, és persze ha más valaki kezdett építkezésbe, akkor ott volt a Kovács-család apraja-nagyja. A kaláka módszerrel egész falvak épültek fel, és természetesen megvolt az előnye is, hiszen ennél olcsóbb megoldást nem igen lehet kitalálni sem. Na persze voltak hátrányok is, sok mindent ugyanis egyszerűen összegányoltak.

Facebook-oldalunkat itt lehet like-olni!

 A porta a bejárat felől nézve, 2014 márciusa

Összességében azt sem lehet mondani, hogy a kaláka valami ördögtől való dolog lenne, mivel gyakorlatilag évszázadokon át természetesen valahogy így épültek a házak. De manapság mégsem dívik ez a megoldás – mégpedig azért nem, mert az élet sokkal „piac-konformabb” lett, azaz mára annyira sem jellemző a barter, mint amennyire akár logikus is lenne, illetve mert mostanság már a falvak is tele vannak irodistákkal, akikkel nem lehet építkezni (vagy nem érdemes). 

Nálunk a ház esetében nem merült fel ez a „majd mi megoldjuk”, de a kertnél eleinte abban gondolkodtunk, hogy arra azért nem költenénk, hogy valaki megmondja, hova mit ültessünk. Aztán szembesültünk a méretekkel, és rájöttünk: ezt egyedül össze nem rakjuk még fejben sem.

Hangulatképek 2014 márciusából (photos by Sólyom György)

Elsőre egy neves kerttervezővel kerültünk kapcsolatba, aki – hogy finoman fogalmazzak – nem a mi pénztárcáknál megfelelő ajánlatot adott. Minden bizonnyal pompás terv lett volna, de értékes, a Versailles-i kastélyra szabott idejét szerencsére nem ránk pazarolta… 

Ezt követően átestünk a ló túloldalára, és felkértünk egy „internetes kerttervezőt”, aki valóban piti összegért csinált valami olyat, amit nem is igen tudtunk értékelni – mondjuk az összeg szerénysége mellett annak is intő jelnek kellett volna lennie, hogy kizárólag pár fotót kért el, alaprajzot sem, gyakorlatilag nem konzultált velünk, és a végeredmény egy virágokkal kiszínezett fotósorozat lett. Részletesebben nem elemezném, maradjunk annyiban, hogy Ő sem a mi emberünk volt. 

Jelen állás szerint egy középutas megoldást követünk, ami úgy fest, hogy menni fog. Az eredményekről majd később számolunk be, egyelőre nagy a vidámság a közös gondolkodástól és munkától!

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket is!

A házi sajtkészítés öt buktatója

Egy 1848-as eredeti és egy herélt

A bulinál és a házasságnál is jobb

Ki ne dobd a nagyi kredencét!

Ajtóból asztalt – de hogyan?

Házvásárlás felújítással vagy házbérlés?