Abban bízhatunk, hogy 150 évet kibírtak, és ha el akartak volna dőlni, már megtették volna.

A ház felújításának volt egy olyan pillanata, amikor az eredeti épületből csak a falak álltak. A hézat belülről teljesen kipucoltuk, a tetőt kidobtuk (kivéve a cserepeket), a padlót kiszedtük, a köveket kiszedtük, a vakolatot levertük - egy szó mint száz a csupasz falak meredeztek az ég felé, és más nem is igen volt a mai házhelyen.

A falak felettébb ferdék, de állítólag nem dőlnek el

Már ekkor kezdett feltűnni, hogy ezek a falak bizony nem függőlegesek, hanem nagyon komolyan el vannak dőlve. Építész barátunkat megkérdeztük, hogy baj-e ez, azt mondta, hogy ne aggódjunk. Azért egy kicsit persze aggódtunk, de megbarátkoztunk a dologgal.

A falak tehát ferdék, de állítólag nem dőlnek el. A ferdeségnek és kőből adódó göcsörtösségnek azonban vannak egyéb kihatásai is a felújítást illetően. Íme, a két legfontosabb, amivel mi találkoztunk (eddig):

- A falak vakolásánál voltak kisebb gondok, illetve a szokásos vakolatmennyiség többszörösét megette a kőfal. Egyrészről ezzel egyengették ki nagyjából a szintkülönbségeket, másrészt pedig ezzel érték el, hogy ne legyenek olyan nagyok a dőlések.

- A nyílászáróknál is gondot okozott a falak dőlése. Nem arról volt szó természetesen, hogy így nem lehet betenni az ajtókat, mert be lehet, hanem arról, hogy a falak dőlését követő tokok nem lesznek-e csúnyák. Ezen sokat agyaltunk, és arra jutottunk, hogy (1) mivel a falakat nem tudjuk teljesen kiegyenesíteni, (2) visszavésni pedig nem fogjuk csak azért, hogy ne legyen dőlés, (3) így maradnak a felfele szétnyíló ajtótokok.

Amikor betették az ajtókat, volt bennünk egy kis frász, hogy akkor most ez szép lesz-e vagy sem, de hamar kiderült, hogy ezen nem kell aggódni a látvány nem zavaró, sőt.

Végül tehát a ferde falak szinte a ház védjegyévé váltak. Talán már az zavarna, ha minden fal függőleges lenne - de biztosan nem lesz:)