A kerítés alapértelmezésben a környéken terméskőből van – mi is ezt terveztük, de ehhez másik pénztárca kellene.

Arról már többször volt szó, hogy a telken sok a kő – amikor észrevettük és kiderült, hogy ez érték, akkor örültünk, amikor meg ásni próbáltunk, és folyamatosan kövekbe botlottunk, akkor nem annyira.

„Egyelőre egyszerűen csak zavaró, na de majd a kerítéshez milyen jó lesz!” – ez volt a jellemző riposzt, amikor valaki rákérdezett, hogy mit keres az a kőrakás a kert végében. El is jött a kerítéssel való foglalkozás ideje – már csak azért is, mert nyáron egyértelművé vált, hogy bár nagyon kedvesek a szomszédok, de mégiscsak jobb lenne, ha nem full panorámában tudnák követni a mindennapjainkat. 

Az egyik kerítés csak mellmagasságig épült meg

Kövünk van, tehát legyen kőkerítés! Ez logikusnak tűnt mindaddig, amíg valaki fel nem világosított, hogy mennyibe kerül egy kőkerítést megépíteni. Nem akarok elsüllyedni az anyagiasságban, de ez egy fontos szempont. A kő egy dolog, a kerítés rakása meg egy másik – kell egy csomó cement, homok, na meg persze sok munkaóra. Az érintett kerítésszakasz pedig úgy 50- 60 méter , az elvárt magasság másfél-két méter. Egy szó mint száz ez így egy sokszázezres tétel…

El kellett tehát kezdenünk gondolkodni, mi legyen a kerítéssel. A fakerítést elvetettük, mert valahogy ide nem illene. A szomszédok és a helyiek javasolták a sövényt, ami nekünk is tetszett. Na, de ugye milyen sövény legyen?

A klasszikus sövénynövények (tuja, leyland) kiestek, mert a helyi növényvilághoz és egy parasztházhoz illeszkedőt szerettünk volna, ami lehetőleg bírja a helyi adottságokat is (meszes talaj, sok és állandó napsütés, rendszertelen csapadék).

Az elképzelés az volt, hogy valamilyen zöld növényzetbe tegyünk bogyós bokrokat (mint som, galagonya), ami odavonzza a madarakat és később - az amúgy már rendelkezésre álló - madárodúkat kihelyezve állandó lakókat biztosítson a kertünknek.

Az első komolyabb ötlet a szil volt: gyorsan nő, igénytelen, és a szomszédban is van, így jó eséllyel jól érezné magát nálunk is. Tény, hogy nem annyira szép, de még belefér. El is mentünk egy közeli kertészetbe, ahol azzal kezdték: „Szil? Na az itt nincs. Legfeljebb erdészeteknél…” Ezen elsőre meglepődtünk, de mivel nagyon kedves és segítőkész volt a kertész, így megkérdeztük, ő mit ajánl. A helyi talaj- és éghajlatadottságok ismertetése után hamar kipörögte magát a következő jelölt, illetve a jelen állás szerinti győztes: a mogyoróbokor (legalábbis arra a karítésrészre, ami a fenti képen is látható. A som és galagonya máshová kerül, de a madárbarátság ötletét tartani szeretnénk...

A kertben már van egy tavalyi telepítésű mogyoróbokor, nem érzi rosszul magát, így talán ezek sem fogják. Elég szép kis bokor, van belőle vörös-levelű is, így lehet színesíteni a sövényt. Elég magasra megnő viszonylag rövid idő alatt, pár év múlva már a privátszféránk is meglehet - és persze a mogyoró hasznos és finom is, valamint pont „illik” a már tavaly telepített szelídgesztenye és mandulás szigeteinkhez! Választottunk minden szabadgyökeresből, ami a környékbeli kertészetben elérhető: Cosford, Bolwilleri csoda, Római, és piros levelű mogyoró (Corylus avellana).


Leyland, szil, piroslevelű mogyoró


Ezzel a kis kerítésréssszel is kellene kezdeni valamit