Parasztház, falusi porta a Balaton-felvidéken

A házban a megvásárláskor volt egy cserépkályha, amit mi nem is hagytunk elveszni. És találtunk egy igazi mestert.

Fővárosi, polgári lakásunkban is van fával fűthető cserépkályha, így nem volt kérdéses, hogy a parasztházunkban is lesz - főleg úgy, hogy a házzal együtt a vásárláskor a mienk lett egy jó százéves darab.

Kályhakorona

Elsőre nem volt túl bizalomgerjesztő, de ez így volt az otthoni kályhánkkal is. Szintén otthoni tapasztalatból okulva ezúttal nagyon ügyeltünk arra, hogy értő kezek bontsák le a kályhát (pár éve megjártuk, amikor a nem szakavatott kezek álltak neki - "Mi csak leszedtük a cserepeket…" -, a cserepek pedig mehettek a kukába…)

Az ember nem is gondolja, milyen fontos egy konyhapult, amíg egyszer csak nem tudja hova letenni a poharát.

A ház felújításának elkezdésekor már tudtuk, hogy a nyarat itt szeretnénk tölteni. Az evidens volt, hogy minden nem lesz kész, így dönteni kellett, mivel kell mindenképp elkészülni.

Az tuti volt, hogy kellenek ágyak meg valamennyi szekrény, fürdőszoba és mellékhelyiség, mert ugye ezek nélkül nem lehet élni. A konyhával kapcsolatban eleinte az volt a vélemény, hogy az is fontos, de azért nem nagyon, hisz majd a barátoknál eszünk, vagy főzünk bográcsban…

Ilyen volt, ilyen lett

Szerencsére végül az lett a döntés, hogy mégiscsak rendeljük meg a konyhabútort. A konyhában minden eszköz elektromos, azaz amíg nincs konyhabútor nincs semmi: se főzőlap, se sütő, se mosogató, se mosogatógép. Ja és persze nincs csap sem.

Nálunk nem a Duna áradása a kihívás, hanem az eső. A vizet valahova el kell vezetni, csak úgy folyni nem hagyhatjuk. Ha már úgyis elvezetjük, akkor érdemes összegyűjteni. Na, de mibe?

Azért a víz az úr - nem csak a mostani áradások miatt mondom ezt, hanem valahogy nekem már akkor ez jutott eszembe, amikor a házfelújításunkkal kapcsolatban először hallottam a drénezés, illetve drenázs kifejezéseket. Mert ugye arról van szó, hogy az esővizet el kell vezetni, különben - ha nem is dől össze a ház -, de baj lesz.

A tető elég nagy, van honnan ömleni a víznek

Adott a mi kis parasztházunk, aminek van úgy 150 négyzetméternyi teteje. Erre ugye ráesik az eső, a vizet összegyűjti az ereszcsatorna, levezeti a földre - és itt egy laikus számára véget is ér a történet.

Természetesen ez nem így van, hisz a földbe levezetett vízzel is kezdeni kell valamit, mert ellenkező esetben alámossa a házat, illetve vizesedni fognak a falak. Régebben erre nem fordítottak különösebb figyelmet, de a régi falakra nézve elfogadom, hogy kellett volna…

Mit kell tehát tenni? Itt most a szakembert idézem:

Minden felújításnál eljön a pillanat, amikor rájössz, hogy ez az egész sokkal többe fog kerülni, mint ami az eredeti tervekben szerepelt.

A házak, lakások felújítása és úgy általában minden építkezés olyan, hogy bár az ember szeretné tudni, mennyi lesz a végszámla, de úgysem annyi lesz. Na, mi most jutottunk el erre a felismerésre.

Nem mennék bele a költségvetés részleteibe, de íme néhány tapasztalat az utóbbi hónapokból, hetekből:

Hajrá gesztenye, gyerünk alma, ne hagyd magad kajszi! Ősszel ültettünk, most pedig kiderül, jól csináltuk-e és szerencsék volt-e.

Lássuk tehát, mi a helyzet a hátsó gyümölcsös-almáskerttel!

Az ide tervezett drótháló kerítés kihúzása ugyan ősszel elmaradt - gondoltuk pedig, hogy valamennyire érdemes lenne védeni a portánkat a vadak ellen -, de erre most tavasszal elvileg sor kerül.

Az "illatos" almafák

Még a takarítás során felmerült, hogy hol is van a telekhatár Ezt a kérdést végül azzal oldottuk meg, hogy a telek jelenleg tisztított és művelt részének kimérésére megkértük az ezzel foglalkozó hatóságot. Az eredmény mindenesetre mosolyogtató lett: szinte minden szomszédunknál a kimérés eltérést mutatott a jelenlegi kerítés, illetve a tényleges telekhatár között. Az eltérések mindig kioltották egymást (ha például a szomszéd hátsó kerítése benyúlt a mi telekrészünkbe, akkor az oldalsó kerítés meg az ő telkébe nyúlt bele) - így összességében nem tartottuk "vitára érdemesnek" a telekhatárról szóló kérdést. Az is kiderült, hogy melyik kerítés kié, mert a régi kőkerítések szinte sehol sem voltak telekhatáron (sajnos, jellemzően nem a mienk, hanem a szomszédoké). A kimérésnél a hátsó cserjésre most nem került sor, de idővel azt is be kell ütemezni.