A házban a megvásárláskor volt egy cserépkályha, amit mi nem is hagytunk elveszni. És találtunk egy igazi mestert. 

Fővárosi, polgári lakásunkban is van fával fűthető cserépkályha, így nem volt kérdéses, hogy a parasztházunkban is lesz – főleg úgy, hogy a házzal együtt a vásárláskor a mienk lett egy jó százéves darab.


Kályhakorona

Elsőre nem volt túl bizalomgerjesztő, de ez így volt az otthoni kályhánkkal is. Szintén otthoni tapasztalatból okulva ezúttal nagyon ügyeltünk arra, hogy értő kezek bontsák le a kályhát (pár éve megjártuk, amikor a nem szakavatott kezek álltak neki - „Mi csak leszedtük a cserepeket…” -, a cserepek pedig mehettek a kukába…)

Szóval időben szóltunk a mesternek, aki szakszerűen lebontotta és a cserepeket egy jó pár hónapra eltette az egyik melléképületbe. Nyáron jutott eszembe, hogy hoppá, van még itt egy cserépkályha is. Fel is hívtam a mestert, hogy jó lenne ősszel megcsinálni a kályhát. „Épp lesz két üres hetem, mert valaki visszamondott egy kemencét, holnap megyek”. Így is lett, a mester ott volt másnap reggel.


A kályha bontás előtt


A padláson talált,  hozzá tartozó cserepek


Jobb sarokban lent a bontott cserepek - az újrarakás előtt

Nagyjából egy bő hetet vett igénybe a kályha visszaépítése. Nem szoktam különösen leragadni a mesterembereknél, de ebben az esetben egy olyan kályhaépítőt ismertünk meg, aki egy külső szemlélő számára is szerelmese volt a munkájának.

És mint egy jó szerető, ismerte is a szerelme minden egyes porcikáját. Élmény volt látni, ahogy az egyes cserepeket sok-sok kis darabból ragasztja össze egyenként (mert hogy egyben levő cserép nem is nagyon maradt), meg hogy mennyire védte a kályhát még tőlünk is. Például amikor felmerült, hogy milyen legyen az új kályhaajtó, rögtön mondta, hogy ne akarjuk megerőszakolni a kályhát mondjuk egy üveges ajtóval (ez persze bennünk tényleg felmerült, mert itthon is ilyen van), legyen inkább olyan, amilyen eddig is volt, zárt (illetve hasonló, mert teljesen olyat nem tudtunk szerezni). Így is lett, és szerintem jól döntöttünk. 

A kályha amúgy elég kicsi, száz éve feltehetően nagyobb volt, de az évek során, amikor újrarakták, egyre kisebb lett. Fát külön kell bele vágatni (a méteres hasábokat nem háromra, hanem négyre, de ilyet lehetett is kérni, ahol a tűzifát vettük, szerencsére:)).

Egy szobát ki tud fűteni (átkerült a hálóba), de többet nemigen, inkább csak afféle rásegítő kályha lesz – és persze a ház egyik ékessége.