Szinte semmi sem őshonos, amire büszkék vagyunk, akkor meg miért félünk az ehető krizantémtól, a fekete paradicsomtól, vagy a földicseresznyétől? 

Két kisgyermekkel rendelkezve nagyon megbecsüljük a „kimenőt”, azaz amikor ketten mehetünk valahova lazítani. Régebben jellemzően remek programokat találtunk, most szombaton azonban magunkat is meglepve elmentünk egy… egy… rendben, kimondom: egy magbörzére. 

A magbörze olyan hely, ahol a magukat legalább kertszeretőnek, de gyakran növénybolondnak tartó emberek, alapvetően civil alapon magokat, ötleteket és élményeket cserélnek. Voltunk már ilyenen, ami nem volt különösebben jó, de ez a mostani, a zuglói Cserepes Házban a ZUG Közösségi Kertekért Egyesület által megrendezett jónak ígérkezett.

Csináltunk egy Facebook-oldalt - itt lehet like-olni!

Zacskókban a magok

Már csak azért is, mert tudtuk, hogy előadást tartanak az eddig csak az internetről ismert „virtuális kedvenceink”, a Valeyrax Exotic nevű, egzotikus növényekre specializálódott kis csapat tagjai.

Nem is csalódtunk, és a következőkben azt foglaljuk össze, amit ott hallottunk. Röpke másfél óra alatt megtudtuk, hogy a magyar étkezőasztalokon sokkal több növénynek kellene lennie, mint amennyi van. Gondoljuk végig: hányféle növényt eszünk? Pár tucatot és akkor már sokat mondtam. Pedig százezer számra vannak ehető növényfajták a világban - ez biztosan nem túlzó becslés, ha abból indulunk ki, hogy tízezerre tehető a regisztrált paradicsomfélék száma… 

Sok félreértés és hiedelem van a szokásostól eltérő, kevésbé ismert növények termesztésével kapcsolatban. Az egyik, hogy munkaigényesek, ami abban az értelemben igaz, hogy van velük munka, de abban az értelemben nem, hogy nem több a munka, mint bármilyen más növény esetében. Szakértelemre szükség van, ez is tény, de ez a szakértelem megszerezhető. Sokan a helyhiány miatt panaszkodnak, pedig akár az egzotikus növényekre is igaz, hogy már egy balkonládában neki lehet kezdeni a munkának. Van olyan hiedelem is, miszerint ez az egész növényezés nem éri meg, mert érdemesebb kimenni a piacra, és mindent szépen megvenni – való igaz, hogy krumplit termeszteni nem éri meg, de van olyan növény, aminek kilója 5-6000 forint, és egy töve akár másfél kilót is hozhat. Ez pedig már csak a nagyon tehetőseknek nem tétel… 

Így kell palántázni

Ezekből lehet válogatni

Édeskömény

A legmélyebben gyökerező tévhit, hogy egzotikus növényekkel azért nem érdemes foglalkozni, mert nem őshonosak Magyarországon. Ezzel kapcsolatban elég azt végiggondolni, hogy a mai magyar konyha kedvelt alapanyagaiból mi volt eredetileg nálunk őshonos. A paprika? Amerikai. A burgonya? Amerikai. A paradicsom, vagy a fő magyar takarmánynövény, a kukorica? Amerikai. Vagyis ezen is lépjünk nyugodtan túl. 

Ha mindez nem szól ellene, az egy dolog. De mi szól mellette? Kinek mi – mondhatnánk, hiszen sokféle érveléssel el lehet kezdeni egzotikus növényekkel foglalkozni. Van, aki az egészséges, változatos étkezés érdekében teszi ezt, van, aki gyűjtőszenvedélyének hódol ezzel, és van, aki a kertezésben találja meg a fizikai rekreáció terepét. A kíváncsiság is fontos hajtóerő lehet (utazni nem lehet hetente máshova, de máshonnan származó ételeket enni igen), de van olyan is, akinek a szemei előtt az lebeg, hogy egyszer talán az Ő munkája is szerepet játszik majd egy új magyar hungarikum kialakulásában. Pátoszosan hangzik, de ha nem lettek volna pár száz évvel ezelőtt is ilyen emberek, akkor ma nem ennénk paprikás krumplit.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi bejegyzéseinket is!

A bulinál és a házasságnál is jobb

Ki ne dobd a nagyi kredencét!

Ajtóból asztalt – de hogyan?

Házvásárlás felújítással vagy házbérlés?

Ezért megéri négy évet dolgozni 

Vannak-e olyan növények, amelyek esélyesek lehetnek az új magyar hungarikum címre, vagyis finomak és meg is élnek mifelénk? Ezt nyílván nem lehet előre megmondani, de a már említett előadás alapján – a teljesség igénye nélkül - biztos lenne fantázia a minden porcikájában ehető sarkantyúkában, a rukkolával gyakran összekevert mustársalátában, az ehető krizantémban, a hibiszkuszokhoz tartozó okrában, a perui földicseresznyében, a rózsaszín ökörszív paradicsomban, vagy fekete társában, illetve az ízében uborkára emlékeztető mexikói egérdinnyében, valamint az egykoron mifelénk szőrvirágnak hívott ázsiai kígyótökben. Már a nevek is ínycsiklandozóak és érdekesek, hungarikumként majd egy kicsit átnevezzük őket! 

Biztos nem lesz egyszerű, de mi egy komoly kis magcsomaggal tértünk haza - a kökénymagok pedig már a hűtőben pihennek (mert állítólag ők azt szeretik).

Mivel sajátunk még nincs, így íme egy pár importált kép az egzotikus növényekről (kivéve a zelleres zacskót, amit nem hagyhattam ki):

Ehető krizantém (Pinterest)


Mexikói egérdinnye (Grow Food, Not Lawns)

Perui földicseresznye (Pinterest)


Ebben jó eséllyel zellermag van