Vásárlás előtt felmásztunk a tetőtérbe, és rögtön egyértelmű volt, hogy sajnos ennek az egésznek mennie kell.
A ház eredeti hátsó oromfalán volt egy kis tetőtéri ajtó. Már feljutni sem volt könnyű, mert egy olyan létra biztosította a felmenetelt, amit csak a „lélek tartott”. Egymást segítve végül feljutottunk, és egy olyan kép fogadott, ami egyszerre volt riasztó és így is meghatóan szép.
A régi tetőtér alja nyikorgott, mozgott, egy szó mint száz, nem volt valami bizalomgerjesztő konstrukció. A cserepek hiányosak voltak, a tető beázott, a növényzet gyakorlatilag dzsungelszerűen benőtt a tetőtérbe. A keresztgerendák nagyjából rendben levőnek tűntek, de volt közöttük egy pár, ami riasztóan el volt korhadva. A tetőt tartó kőfalak viszont nagyon szépek voltak, bár az hamar kiderült, hogy ha megy a tető, akkor ezek a háromszög-falak sem maradnak. Márpedig a tetőnek mennie kellett.
A parasztházak egyik jellegzetességének számító vastag födémgerendákhoz ragaszkodtunk, és szerencsére azokat meg is lehetett menteni (illetve egyet nem, de az új tetőstruktúrához az nem is kellett). Az új tetőkialakításnak hála a födém is feljebb ment vagy 50 centivel, ami lehetővé teszi a 160 cm-nél magasabb családtagok számára is, hogy rendszeres fej-beverés nélkül élhessék mindennapjaikat.
A tetőtér hasznosítása egyelőre nem merült fel, mert hely van elég máshol is, így nem kell feltétlenül felfele terjeszkedni, de lehetőség lesz benne. Az új tetőtér ugyanis egy 100 négyzetméteres összefüggő tér lesz, ami a kivitelezőnk szavaival élve remek „dühöngő” lehet a későbbiekben a gyerekek számára. Vagy bármi más.
Tető régen:
Tető most:
Utolsó kommentek